Ahogy telik az idő, egyre inkább igaz, hogy eltünnek azok az emlékek, amelyek fájtak, még a fül-orr gégész is:-). Jöjjön most néhány olyan "apróság", amik mosolyt csalnak az ember arcára így utólag is.
Dr. néni közli, nincs több morfin tapasz, mert függő leszek, és a testvérem mehet az utcasarokra drogot venni nekem:-)
Mire a boxba kerülök "megnő" a hajam, de vágni már nem lehet, ezért sebtapaszokat ragasztgatunk a fejemre, és mivel elkezd hullani a hajam, szépen leszedi. Persze első alkalomra nem sikerül a kopaszításom, a tesóm szerint igen érdekes fejem volt pár napig:-)
Két dolgot tudtam valahogy megenni, levest és a macikósajtot. Így utólag végiggondolva Európa medveállományát megettem:-). Az ápolók végtelen türelemmel melengették a levest nekem, mert volt,hogy este találtam ki, márpedig én levest kérek. Kikunyiztam a szénsavas üdítőt is az automatából, igaz, mondták, nem lesz jó vége, de én ragaszkodtam vágyam tárgyához. Persze hamarosan visszaköszönt, a nővér szót sem szólt, én viszont megtanultam a leckét.
A szülinapi sütijeimet miután megmutatták, és elfújtam a gyertyát, szépen átadtuk az ápolóknak, mivel nekem nem volt szabad ilyeneket ennem. Napokig kérdezgettem, megvannak-e még:-) A főnővértől egyedi ajándékot kaptam, szerzett nekem a menzáról rántott husit, és ugye az ajándékot illik megtartani, és így is lett.
Az ajtókon aranyos kukac figurák voltak, és amikor elvittek röntgenre, nem tudtam megmondani visszafelé, hányas szobában fekszem, ehelyett közöltem a beteghordóval, én bizony az angyalkukac szoba lakója vagyok, ugyanis ennek a kukacnak szárnyai voltak:-)Igen furán nézett rám, de aztán megmutattam neki az ajtómat és elismerte a lakcímem:-) Legjobban a szemben lévő szoba banyakukaca tetszett, többször mondtam a főnővérnek, hogy nyugodtam átteheti az én ajtómra:-)
Az ominózus orrtamponálás után-ahol no érzéstelenítés, a fejemet megégették a lámpával-több szülő megkérdezte, kit öltek meg aznap délelőtt az osztályon....
A boxban már az első napokban pogácsára vágytam, ezért sterilizáltak nekem, de iszonyatos volt: nem adtuk fel, legközelebb félig megsütött pogácsát hozattam, talán ez lesz a megoldás. Ica főnővér lelkesen "sütötte" nekem a pogikat, de a második változat sem jött be, erre megjegyeztem, ha kijutok innen, megmutatom, hogy is kell pogácsát sütni:-). Még nem váltottam be a szavam, de ami késik, nem múlik.
A kórházban a kaja iszonyú, még ha van is valami étvágya az embernek , el tudják venni. Ezért nyugodt szívvel jöttem haza, mert ha azt túléltem, akkor már itthon sem lehet baj.-). De volt egy nagy kedvencem, amiért reggelente "ölni" tudtam volna, és ez a tejeskávé. Nem tudom, miből csinálhatják-talán jobb is- de nem sikerült azóta sem hasonlót alkotnom.
A boxban nincs vízcsap, hiszen steril vízzel kell mosakodni is, ezért egy fémtányér -féle volt kézmosó gyanánt berakva. Nos, én egyből felismertem benne otthoni salátástálam mását:-) és utána csak azt kértem a nővérektől, legyenek szivesek salátástálam feltölteni vízzel:-)
A kemoterápia után az ember szimat szörénnyé válik:-), mindent felerősítve érez...
Egyszer sógoromat kellett "megszellőztetni" mert nem bírtam elviselni az arcszesze illatát, kicsit kitettük a külső folyosóra. Hasonló gondjaim voltak a takarító néni citromos felmosójával is, csak sarkig nyitott ajtó mellett tudott takarítani nálam. Az utolsó napokban más saját ágyneműben feküdtem, mert egyszerűen fulladtam a kórházitól.
Amikor nagyon beteg voltam a májammal és a vesémmel, a tesóm Michelin babának hívott, egyébként tényleg úgy néztem ki.
valahogy így:-)
