A tavasz számomra a leukémia kiújulását hozta. Természetesen, a legváratlanabb pillanatban derült ki. A genetika eredményt este közölte velem a főorvos-akkor én már tudtam, h. baj van, mert ahányszor felhívtam, mindig más vizsgálatra hivatkozott-másnap reggel 8-kor már irány a kórház, egy nap haladék sincs. A munkahelyemen babonából nem köszöntem el senkitől, de azért próbáltam rendben hagyni a munkáimat. Annyit mondtam, reggel itt vagyok. Nagyon megértőek voltak, igazából dolgozni már nem tudtam, gondolataim máshol jártak és már közlekedni is alig mertem, mert nagyon figyelmetlen lettem. Tesómmal vettünk néhány pizsit és egyéb kelléket, mondhatni rutinból. A legszörnyűbb az volt, h. nem éreztem magam rosszul, pedig akkor már alig volt immunrendszerem, és trombocitám. Nem úgy mint a betegség kezdetekor. Az orvosom azt mondta, pár hetem lett volna még és ugyanoda jutok.....szép kilátások. Döbbenten tapasztaltam, hogy a hematológiai osztály már nem a régi. Valójában végig nyugtatókkal bírtam ki az első kemot, amihet az is hozzájárult, h. nem tudtam, milyen az állapotom, hol tartok a "visszaesésben". Csak tippeltem, h. mivel joval kisebb dózist kaptam, nem lehet nagy a baj. Sokat gondolkoztam azon, vajon mi a jobb, ha a beteg tökéletesen tisztában van a betegségével vagy tudatlanul tűri a kezeléseket. Én az előzőhöz tartozom, márcsak azért is, mivel elég sok élettant, sejtbiológiát stb-t tanultunk a fősulin, de azt nem gondoltam volna, h. biológia diplomámat így fogom kamatoztatni. A kemot jol tűrtem, és a dokim nagy megdöbbenésére, egy hőemelkedést tudtam felmutatni:-), korábban mindig sikerült vmi fertőzést összeszednem, szóval alaposan megdolgoztattam a mikrobiológusokat. Közben a orvosom elmondta, h. csontvelő transzplantációra van szükségem, mivel nekem nem is volna szabad itt lennem, de ha már visszaestem, azt is túl korán... és ha hosszabb távra terveznék, akkor ez az egyetlen megoldás. Ezzel tovább sikerült "javítani" az amúgy is romokban heverő lelki világomon. Elég sok reggelt kezdtem azzal, h. csendben potyogtattam a könnyeimet a kispárnára :-( A főorvos viszont egy light-os kemorol beszélt. Tessék, kedves beteg, döntsd el, mi a jo út a túlélés felé.....Centrális kanülöm betétele is vadul sikerült, egy hihetetlen durva és faragatlan doki révén, aki olyan "ügyes" volt, h. egy hét múlva már csúszott is kifelé, mint később kiderült, kimaradt egy rögzítő elem. Szerencsére sikerült kicserélni, így megúsztam egy újabb kínzást. Közben megmutattam más orvosnak is a leleteimet, és egyértelműen a transzplant mellett voksolt. Döntésemben az is közrejátszott, hogy azok közül, akikkel anno együtt csináltuk végig a kemokat, már senki nincs közöttünk, és bentlétem alatt is sokan távoztak el, köztük korombéli is. Végül úgy döntöttem, h. ha transzplantra van szükségem, a következő kezelésre már nem erre az osztályra jövök vissza. Búcsúzóul még csontvelő, amiből kiderült, h. hatásos volt a kemo, remisszióban vagyok. Megköszöntem az eddigieket, és irány haza:-)
